Science in Sport (SiS), NDURANZ és a Gatorade termékek hivatalos magyarországi, illetve a Zinzino termékek független partneri forgalmazója.

 

Elállás a szerződéstől

Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása.
Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása. A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával, vagy elállási funkció használatával gyakorolhatja. Az elállási funkció olyan online elállási nyilatkozat, amelyben a fogyasztó közölheti a vállalkozással azt a döntését, hogy eláll a szerződéstől, a nevét, az elállással érintett szerződést azonosító adatokat, valamint azon elektronikus eszköz adatait, amelyen keresztül a fogyasztó meg fogja kapni az elállás megerősítését. Az elállási funkció a Honlapon az „Elállás a szerződéstől” hivatkozáson keresztül érhető el. A fogyasztó az online elállási nyilatkozatot az „Elállás megerősítése” szöveggel ellátott megerősítő funkció használatával küldheti el az Eladónak. Az Eladó a fogyasztó részére az elállásról való tudomásszerzésről indokolatlan késedelem nélkül, tartós adathordozón átvételi elismervényt küld, amely tartalmazza az elállás tartalmát, valamint a megküldés napját és időpontját.